Az afrikai Gluglu törzs elhatározta, hogy megünnepli fennállásának 500. évfordulóját. Ezért, a Gluglu parlament megalakított egy bizottságot, amely hosszas tanácskozás után úgy döntött, hogy ezen alakalomból megépítik a Nagy Gluglut, hogy mindörökre ott álljon emlékezetül a törzs tiszteletére. Felkérték tehát a neves Nobel díjas francia építészt, hogy tervezze meg és építse fel számukra a Nagy Gluglut. A francia építész három éven és három napon át dolgozott a tervrajzokon, majd végül beterjesztette azt a gluglu parlament bizottsága elé. A bizottság három hónapig, és három napig tanulmányozta a terveket, s végül egyöntetű döntést hozott, miszerint alkalmasnak találják arra, hogy ezen elképzelések által hozzák létre a Nagy Gluglut, amely méltán szemlélteti majd a világnak a Gluglu törzs fennköltségét, s nemzeti büszkeségét.

 Hogy beszerezzék a szükséges alapanyagokat, rögvest karavánt indítottak a nagy Szaharán keresztül a szomszédos esőerdőbe, ahol minden olyan dolgot beszerezhettek, amely az építkezéshez elengedhetetlenül szükséges. A karaván három héten és még három napon keresztül vágta át magát a kiszáradt vidéken,  s végül megérkeztek az esőerdő párás vidékére, ahol is azonmód elkezdték kitermelni a legfontosabb alapanyagokat. Mikor is ezzel végeztek, összepakoltak, és útnak indultak a kietlen vidéken keresztül hazájukba, hogy megépíthessék a Nagy Gluglut, amely eztán minden bizonnyal kicsiny törzsük büszkesége lesz majd az elkövetkezendő időkben. A visszafele úton azonban amerikai indiánok támadták meg a szabadcsapatot, s kifosztották őket, így a megmaradtak – akik igen kevesen voltak – kénytelenek voltak üres kézzel visszatérni hazájukba. Így esett tehát, hogy a gluglu törzs felkérte a francia idegenlégiót, hogy fegyveres erejével kísérje a második karaván útvonalát, és elejét vegyék az esetleges újabb atrocitásoknak. A francia idegenlégió örömmel eleget tett a kérésnek, úgyis hosszan unta már magát a kaszárnyáiban. Elindult tehát a második különítmény, végig a forró sivatag homokján át egészen az őserdők széléig, ahol is aztán ismételten megkezdték az alapanyagok kitermelését. Mikor is ezzel megvoltak, elindultak visszafelé, a hosszú, és fáradságos szaharai úton, ám ezúttal senki sem támadta meg őket. Miután kifizették a francia idegenlégió szolgálatait, elkezdődött az építkezés, amely három hónapon, és még újabb három hónapon keresztül folyt. Mikor is már az utolsó simításokat végezték, meglátogatta őket a Nobel díjas építész, hogy megtekintse, hogy halad a munka. Ahogy körülnézett, megállapította, hogy bizony – bizony ferdén áll a szemöldökfa, s ezért le kell bontani az egész épületet, s újra kell kezdeni az egészet – elölről.

Mivel lebontott alapanyagokból nem építkezhettek tovább, egy hatalmas dinamittal felrobbantották az egészet, s a törmeléket kilőtték a holdra. Ezek után egy újabb karavánt indítottak a hatalmas Szaharán keresztül a legközelebbi esőerdőbe, ahol is mindent beszerezhettek az építkezéshez. A karaván három héten és még három napon keresztül járta meg a félelmetes sivatag homokját, s végül megérkezett az esőerdő fülledt vidékére, ahol is rögvest elkezdték kitermelni az építkezéshez szükséges alapanyagokat. A hosszú, és nehéz munka után összepakoltak, és útra kerekedtek a lakatlan pusztaságon keresztül otthonukba, hogy megépíthessék a Nagy Gluglut, amely ezek a fáradságos napok után minden bizonnyal kicsiny törzsük büszkesége lesz majd a jövendő nemzedékek számára. A hazaúton azonban ismét amerikai indiánok támadták meg a megfáradt karavánt, s kisemmizték őket, s jó néhányukat meggyilkolták. Akik megmaradtak – s bizony nem sokan voltak – kénytelen- kelletlen üres kézzel tértek vissza. Nem volt más hátra tehát, mint, hogy a gluglu törzs ismételten felkérte a francia idegenlégiót, hogy félelmetes fegyvereseivel ismét végigkísérje a harmadik karavánt. A francia idegenlégió ezúttal is rendelkezésükre állt, ugyanis épp nem volt semmi más dolga. Elindult tehát a harmadik csapat is, végig a tikkasztó sivatag homokján át egészen az őserdők vonaláig, ahol is aztán ismételten megkezdhették a szükséges anyagok kitermelését. Mikor is elkészültek, bátran indultak el visszafelé, a végtelennek tetszői úton, ám ezúttal senki sem kísérelt meg támadást ellenük. Nem volt mit tenni, kifizették a francia idegenlégió szolgálattételeit, újra kezdődött az építkezés, amely végtelennek tűnő három hónapon, és még három hónapon, s ráadásként – mert tökéleteset szerettek volna alkotni – még három hosszú hónapon keresztül tartott.  Mikor is a munkálatok végére értek, elhívták körükbe a híres, Nobel díjas építészt, hogy tekintse meg a művet.  A mérnök eleinte megelégedetten hümmögve járta körbe a területet, majd hirtelen kővé dermedt, s meglepetten felkiáltott:

-    De hiszen hiányzik a szélkakas!

Nem volt mit tenni, ismételten porig kellet rombolni az egészet, s a törmeléket el kellet küldeni a holdra. Az alapanyagokért ismét útnak kellet indítani egy karavánt, a kiszáradt homoktengereken keresztül, ám ezúttal már eleve maguk mellé fogadták a francia idegenlégió katonáit, akik – mivel jól megfizették őket – örömmel vállalta magára a különítmény biztosítását. A hosszú, és fáradságos út után megérkeztek az árnyat nyújtó esőerdő fáinak az ölébe, s azonmód elkezdték a Nagy Glugluhoz szükséges anyagok előteremtését.  Miután ezzel megvoltak, a karaván hazatért, kifizette a francia idegenlégiót – akiknek ezúttal sem kellet megmozgatniuk harcos izmaikat – s ismételten belekezdtek az építkezésbe, amely ezúttal háromszor három és még egy hónapig tartott. A Nobel díjas francia mérnök ez alkalommal nagyon elégedett volt a munkával, s mivel nem talált semmi kivetnivalót semmiben, a gluglu törzs asszonyai nekiláthattak megszőni a Nagy Gluglut eltakaró hófehér drapériát, amely érthető módon elengedhetetlenül szükséges a Nagy Gluglu leleplezéséhez. A hatalmas, és patyolatfehér anyagot három éven keresztül szőtték a törzs szorgalmas asszonyai, s végezetül a Nagy gluglut építő munkások eltakarták vele az épületet, hogy azt majd csak a gluglu törzs hatalmas, 500. évfordulóját megelőző ünnepségsorozat végén vegyék csak le róla.

Amikor is felvirradt a nagy nap, egy hatalmas lelátót húztak fel a fehér lepellel elfedett Nagy Gluglu elé, és oda ültették le a világ minden tájékáról érkezett hatalmasságokat, köztük az Amerikai Egyesült Államok elnökét és timbuktui posta főhivatalnok, helyettes tanuló beugróját is. Amikor azonban a gluglu törzs himnuszával kisérve leomlott a hófehér anyag a Nagy Glugluról, az egybegyűltek örömujjongás helyett döbbent csendben mélyültek el.  A gluglu törzs miniszterelnöke, meghökkenten fordult az éppen mellette ülő híres, Nobel díjas francia építészmérnökhöz.

-    Ne haragudjon, de mi ez itt? Ez egész egyszerűen borzalmas!

-    No de hogy működik! – vonta fel a szemöldökét a mérnök, s hanyag mozdulattal kirúgott egy cölöpöt a Nagy gluglu oldalából.

És a Nagy Gluglgu  - glu-glu-glu - összedőlt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.