• „Ördög és pokol, remélem tudod ki vagyok én. Ördög és pokol, ez a játék nem nehéz.” Ez volt a jó öreg Tátraitól az ördögi szimpátia. Ez itt a Remény Rádió, én pedig Takács Dani vagyok, még mindig. Szerda van, már ha érdekel valakit, kettőezerhuszonkettő február második napja. Csupa kettes gyerekek, remélem ti sem vagytok egyedül, de ha mégis, hát hallgassatok engem, tulajdonképpen az összes fogható frekvencián én szólok hozzátok. Na meg Robert Marley, akit életében még Bobnak szólítottak. Szerencsés fickó volt, és nem csak azért mert idejében meghalt, hanem mert ő volt a reggae királya, már ha emlékeztek még rá. Ha igen, hívjatok fel, a számom... Hopp, hát nem elfelejtettem, hogy egy telefonhálózat sem működik? Szopás fiúk-lányok, ez szopás. Cumicecilin-gecilin. Marad hát az ultrarövidhullám, és az I shot the sherrif! Listen to me, a csapból is én folyok...

A fiú hátradől székében, nyegle mozdulattal egy hamburger felé nyúl, majd nem törődve a fröccsenő majonézzel beleharap. 16 éves, félhosszú hajú, szőkés-kese. Bőre hófehér és enyhén pattanásos, na meg még szeplős is. Nyáron minden bizonnyal majd vörösre sül. Meglehetősen nyurga, mint afféle kamaszgyerek. Ruhája gyűrött, piszkos, tenyere kérges, mozdulatai hirtelenek. Egy McDonald’s -ben ül, az autópálya mellet. A gyorsétterem tetején nagy teljesítményű antenna, belsejében hevenyészett rádióstúdió, és rengeteg szemét a padlón, többnyire hamburgeres és sült krumplis csomagolóanyagok, szalvéták. A szemétben vastag kábelek kúsznak, s tűnnek el a mennyezet irányába.

• Helló Bobby, és helló világ! Mindketten halottak vagytok! Van viszont élet is még egy kevés, ha nem máshol, hát itt, a Remény Rádióban. Veletek vagyok, valahol az M1-s autópálya mellet, ha ügyesek vagytok, ránk akadtok mindenképpen. Őrültek és vadak kíméljenek. Bárkit szívesen látok itt, aki képes befogadni a szeretetet, One love, ahogy Bobby mondaná. Aztán majd egy hazai csemege jön, hallgassátok nagy örömmel, én meg elmentem pisálni egyet. Jó szórakozást!

  Feláll, fülhallgatóját a pultra dobja, és kiballag az épületből. Keresztülsétál a teljesen üres úton, s az árokba végzi a dolgát. A pálya kihalt, hófoltokkal teli no meg hideg. A fagyos levegőben messzire ellátni, ám sehol semmi mozgás. A háta és az étterem mögött vagy harminc szélkerék surrog. A fiú a vizelete nyomán felszálló párát bámulja unottan, miközben fél kézzel a fenekét vakarja. Felhúzza a cipzárját, majd az oldalán lógó övtáskába nyúl, és egy cigarettát tesz a szájába. Fél kézzel rágyújt, köp egyet, s visszaballag az épülethez. Hátát nekitámasztja a kirakatnak, s merengőn a horizontot bámulja. Szemei összeszűkülnek, orrlyukai kitágulnak, félrenyel, köhögni kezd. Berohan az étterembe, és egy távcsővel tér vissza. Szájában a cigarettával néz bele, s ahogy megpillantja a távolban közeledő autót. Idegesen ránt egyet a dohányrudacskán, hogy az a kabátjára hamuzza magát. Leereszti a kukkert, bemegy a gyors étkezdébe, magára csukja az ajtót, és a pulthoz siet. Máris a fején a fülhallgató, arca előtt lóg a mikrofon, kezei villámgyorsan némítják el a zenét.

• Helló, szia szevasz! Megérkezett az első vendégem, itt hajtasz pajtás előttem az úton, remélem betérsz egy jófajta menüre nemde? Addig is amíg gondolkozol, egy dal csak neked. Szóljon a rock and roll, és a november rain.

  A pult alá nyúl, egy puskát vesz elő, és az ölébe fekteti. A csikket elegánsan a padlóra köpi, többi mellé.

  Az autópályán egy sárga kocsi közeledik. Hangszórójából ugyanaz a nóta szól, ami bent is. Lefékez, a zene elhallgat. Ajtó nyílik, és egy bundakabátos, köpcös, középkorú férfi lép elő, napszemüvegben, és egy bőr táskával a kezében. Mosolyog őszülő borostája alól, miközben elindul a bejárat felé. Ajtó nyílik, s a fiú lép ki rajta, kezében puska.

• Álljon csak meg!

• Nocsak fiam, itt így fogadják a vendégeket?

• Mostanság – köp egyet a fiú a hóba, majd a puskát a férfira emeli – Egy lépést se tovább!

  Végigmérik egymást. A férfi leveszi a napszemüvegét, és a kabátjába rejti. Pillantása tiszta, szomorú, mosolya ártatlan. A srác arca megkeményedik, s nem szól.

• És most mi lesz? Lelősz, vagy beengedsz magadhoz?

• Beszéljen!

• Miről?

• Tudni akarom, mennyire őrült.

• Semennyire fiam, megnyugtathatlak.

• Mindenki őrült.

• Nem, nem mindenki.

• Most már igen. Forduljon meg, kezeit a feje fölé!

  A férfi némán engedelmeskedik.

• A kabátját és a táskáját dobja le!

• Micsoda?

• Nem mondom el még egyszer.

  A férfi kelletlenül megteszi. Bundája alatt egy kockás ing rejtőzik, és egy kopott farmernadrág.

• Jó, most megfordulhat. Szépen megvárja amíg bemegyek, aztán utánam jön. Csak nyugodtan.

• Értettem – mondja a férfi, majd a fiú után megy, aki már ül a pult mögött ( fegyvere csöve szigorúan felé irányul) fején féloldalasan a fülhallgatója, s a mikrofonba beszél.

• Vendégünk érkezett, megszakítjuk tehát adásunkat. Helló vendég, mi a neved?

  A férfi nem szól, csak értetlenül néz. A puska megmozdul a pulton, hát beszélni kezd.

• Salamon Tamás vagyok.

• Engem kerestél, vagy csak erre jártál?

• Téged kerestelek. Hallottam a rádiót és...

• Találkoztál még valakivel?

• Néhánnyal. Nem volt mind épp elméjű. Tudod a pólusváltás...

• Volt köztük normális is? Ők hol vannak?

• Nos nem mindegyik tartott velem...

• És aki veled tartott?

• Az halott. Megtámadtak minket. Nézd fiam...

• Nem vagyok a fia. Mikor támadták meg?

• Úgy egy hete lehetett, Érd környékén voltunk...

• Elég lassan ért ide.

• Megsebesültem.

• Mutassa.

  A férfi felhúzza az ingét. Mellén félig behegedt vágásnyomok láthatóak.

• Üljön le. Éhes?

• Nem igazán.

• Meséljen magáról.

• Mit...

• Mindent.

  A férfi az ablak mellé ül, egy boxba, s didergőn a kezeibe lehel.

• Hideg van.

• Elfogyott a gáz.

• Nos... Debrecenből jövök. Először nem gondoltam volna, hogy maradt rajtam kívül még élő ember. Aztán találkoztam néhánnyal. Eleinte csak háborodottakkal. Némelyik megtámadott, néhányan csak ültek és magukban beszéltek, amíg meg nem fagytak. Aztán rátaláltam egy családra, aki bebunkerezte magát egy lépcsőházba...

• Ők hol vannak most?

• Halottak.

• Hogyan?

• Motorosok mészárolták le őket. Ahogy majdnem engem is.

• Hogyan menekült meg?

• Megmentettek.

• Kicsoda?

• Azóta ő is halott.

• ?

• Kiderült, hogy zavarodott. Útban Pest felé én magam lőttem le, miután le akart szúrni.

• Hol a fegyvere?

• A kocsiban.

• Remek. Szereti a Genesis-t?

• Hogyan?

• Mindegy. Nos hát akkor hölgyeim és uraim, következzék Phill Collins, aztán majd meglátjuk. Valami mindig következik nemdebár? Én legalábbis mindig ezt mondom Mrs Lipton...

  Fejhallgató az asztalra esik, a fiú kimászik a pult mögül, majd lazán nekitámaszkodik. A puskát ott hagyja, de még mindig elég közel ahhoz, hogy felkaphassa.

• Dohányzik?

• Egy ideje igen.

• Gyújtson csak rá.

  Mindketten megteszik. Az egymás felé fújt füstök lassan összeérnek, majd elkeverednek.

• Megviselte a pólusváltás?

• Iszonytató migrénem volt, hetekig. És a családom ott halt meg a szemem előtt. Semmit sem tehettem.

• Na igen.

• És te fiú?

• Én micsoda?

• Te hogy kerülsz ide?

• Itt lakom.

• Egyedül?

• Lát még itt valakit rajtam kívül?!

• Nos... nem.

  Kéz lendül, penge villan. A fiú felkiált, és értetlenül mered a vállából kiálló rugós késre. A férfi máris ott van mellette, egy ökölcsapással leteríti a földre, rálép a nyakára, majd a pulton fekvő puskát a fejéhez irányítja. A fiú dühödten vicsorog, ám nem mozdul. Vére lassan a padlóra folydogál, és csinos kis tócsában gyűlik össze mellette.

  

• Változott a helyzet – állapítja meg a férfi. - Ülj fel.

  A fiú felül, a zene elhallgat. A férfi hátrébb lép, fegyverét a srácra irányítja, és mosolyog.

• Húzd ki a kést, és rakd az asztalra.

  Megteszi, fintorog, de nem kiabál. Vállából csepeg a vér.

• És most fiam, vetkőzz!

• Mit?

• Vetkőzz! Látni akarom van-e valami még nálad.

  A fiú némán engedelmeskedik. Véres ruhái a földre hullanak.

• Az alsógatyát is!

• ?!

• Gyerünk!

  Kelletlenül megteszi. Fázósan összefonja maga előtt a kezeit.

• Mit akar?

• Mindent! - vigyorog a férfi, és szemei elborulnak – mindent, amit csak adhatsz fiam!

• Micsoda?

• Ülj le a földre!

  Megteszi.

• Felfázok...

• Ne törődj vele. Szóval Dani vagy ugye?

• Halhatta.

• Az én fiamat is Daninak hívták. Kicsit idősebb vagy mint ő volt...de nem probléma.

• Nem én vagyok a fia!

• Dehogynem...fiam. És remélem, hogy jobban fogsz viselkedni, mint ő. De neked már nem fájhat a fejed, elmúltak a mágneses viharok. Az a rohadt kölyök mindig ezért nyavalygott.

• Nem azt mondta, hogy meghalt a családja?

• Itt most csak én kérdezek – kiállt fel a férfi, és fejbe rúgja a földön ülő srácot. Vére fröccsen, s azonnal megdermed a hideg padlón. Mindkettőjük szeme árnyékba borul. - Engedetlen kölyök. Majd én megtanítalak. Apádat fegyverrel fenyegetni? Állj fel! Állj fel, ha mondom! Takarodj kifelé, és hozd be apád kabátját és a táskámat! Gyerünk, mire vársz?

  A fiú kimegy az épületből. A férfi vigyorog, az állát simogatja. Borosta sercen. A srác visszatér.

• Tedd le ide a pultra.

  Megteszi.

• Térdelj le!

  Megteszi.

• Lássuk csak – a férfi fél kézzel kinyitja a táskát. Szikék, sebészeszközök vannak benne. Felemel közülük egyet, és a srác arca elé tartja.

• Engedelmes leszel. Odaadó fiú, érted?!

• Bekaphatja.

  Újabb pofon csattan, majd a férfi megragadja a haját, és hátrahúzza. Ordít.

• Azt csinálod amit én mondok pimasz! Engedelmes leszel!

• Különben? -nyöszörög a fiú, miközben vérbuborékok jelennek meg az orrában.

• Különben szétloccsantom az agyadat, a saját fegyvereddel! - és azzal a földre löki, majd belerúg – nincs kegyelem, te kis köcsög! Ellenkezel apáddal?

• Maga nem az apám!

  A puska csöve a halántékánál.

• Ismételd meg!

  Csend. Az egész épület hallgat. Az étterem előtt álló autó motorja lassan kihűl, a szél valami szemetet sodor a parkolóban. Üvöltés hallatszik az autórádióból, s odabentről is haloványan.

• Halljam!!!

• Maga...nem...az apám.

  Fegyverdörrenés, hirtelen villanás a kirakat felől, majd csend. A fiú a földön, szőke haja egy egyre nagyobbodó vértócsában pihen. Lábak jelennek meg mellette.

• Most már felállhatsz.

  A fiú felnéz. Egy hajléktalan kinézetű, csatakos hajú, fogatlan férfi néz le rá, kezében egy füstölgő colttal. Másik kezét felé nyújtja.

• Mi a fasz tartott ennyi ideig? - fintorog Dani, és feláll. – Nem volt egyértelmű, hogy teljesen hülye?

• Te meg hagytad, hogy megkéseljen.

• Nem figyeltem!

• Nem figyeltem, nem figyeltem... - én meg takaríthatok utánad! Tudhatnád, hogy alig van közöttük normális!

• Senki sem normális!

• Ugyan. Mi rendben vagyunk. Összetart a szeretet.

  A fiú a pult mögé ballag, menet közben a földön fekvő hullába rúg. Öltözni kezd.

• Ragyás merre van?

• Anyának segít, az ebédhez. Monique fogott egy nyulat. Segítesz eltakarítani?

• Nem. - a fülhallgató a fejére kerül – nekem más dolgom van.

• Na persze. Akkor nyomjad neki Rádiós! De két szám között legalább mosd fel a vért. Bekötözzelek?

• Hagyj békén!

  A másik vállat von, majd a lábánál fogva kihúzza a holttestet a hátsó ajtón, vastag vércsíkot húzva maguk után.

• Itt a Remény Rádió, élő adás. Talán az egyetlen élő adás a földön, de a helyen, amit egykor Magyarországnak hívtak, mindenképpen. Én Takács Dani vagyok, valahol az M1-s mellől. Ha van kedved, lelj rám. Őrültek kíméljenek. És most Sting. Mad about You...

  Senki sem normális.

  Senki.

  De minket legalább összetart a szeretet.

  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.