Nagy város, nagy állomás. Kövek zúgnak az ablakokon. Gyermekek mindenütt, több százan, ezren. A peronokon, a sínek között, a rozsdavirágos vagonok tetején. A legidősebb sincs tíz éves, kezükben öklömnyi zúzalék, karjukban lendület, arcukon torz kínvigyor. Ruhájuk rongy, testükön évnyi piszok. Düh és rettenet csillan lázas tekintetükben. Huhognak, akár a megébredt baglyok, kövek kopognak a mozdony olajos orrán. Kürt szól, hasztalan. Fegyver dörren a levegőbe, válaszként sortűz öleli a közeledő szerelvényt. A vonat megáll, majd lassan tolatni kezd. Győzedelem ittas rikkantások követik.

• Mi legyen?

Ragyás idegesen vakargatja a borostáját szivarvége alól. Monique kiveszi a szájából, s maga is beleszippant.

•  - Fogalmam sincs. Gyereket nem ölök, ha nem muszáj.

• Szerelő szerint szükségünk van az üzemanyagra.

•  - Tudom!

•  - Visszamenjünk?

•  - Ne szarozz már! Gondolkodom!

Angel leveszi a fejéről a fülhallgatót, s a Rádiósra pillant. A fiú megvonja a vállát. Szerelő idegesen tologatja orrán kerek szemüvegét, majd arcát hatalmas fekete kalapja alá rejti. Ragyás idegesen járkál fel alá egy két lépést, majd a borosüvegért nyúl. Vastag vörös kortyokban nyeldekeli az alkoholt. Megtörli izzadt homlokát.

- Na?!

- Ki tudjuk kerülni a várost?

A Szerelőre pillantanak. Árnyékba rejtett barna bőre alól csillan szemüvege.

- Nem. Mire bárhova is elérnénk, elfogy a diesel.

- Az előző?

- Kifosztották.

- Kúrva vasút!

Angel dúdol halkan. Rápillantanak. Törékeny ujjaival körkörösen rajzolgat a levegőbe. Arca oldalt pihen Rádiós vállain. Mosolyog.

• Kerülő?

Fejrázás.

• Vegyük körbe őket?

Fejrázás.

• Kerüljünk mögéjük?

Fejingatás.

• Hm... Tereljük el a figyelmüket?

Bólintás.

• És mégis hogyan?

Angel összeilleszti tenyereit, ujjait széttárja, majd villámgyorsan szétlebbenti őket.

• Robbantsunk?

Bólintás. Rádiós a fejét vakarja.

• Attól éppen megrémülnének.

A lány megrázza szőke üstökét. Monique mereng.

• Ez éppen bejöhet...

• És ki robbant?

• Ragyás és te.

• Fasza, miért pont mi?

• Mert Szerelőre itt van szükség, Angel nem tud jelezni ha nagy baj lenne, nekem meg védenem kell a vonatot ha arról van szó.

Angel dühösen rázza a fejét. A mellkasát ütögeti, másik kezével pedig járó mozdulatokat tesz.

• Nem édesem. Most nem.

Angel a lábaival a padlón dobol. Rádiós hátulról megöleli.

• Monique -nek igaza van. Majd legközelebb velünk jöhetsz.

Szerelő leveszi a kalapját, mélyen belebámul.

• Elvihetitek a rakétákat. Meg pár Uzzi-t, biztos ami biztos. Megkeressük a térképen, hova menjetek a városba, és megmutatom hova kell megérkeznetek, hogy felvegyünk titeket. Próbáljatok autót szerezni, és legalább egy fél órát fenntartani őket. Ha nem sikerülne, akkor is a megadott helyre menjetek. Mi majd áttörünk.

Monique hátrafordul, s kérdőn az öregre pillant.

• Még olyan tíz-húsz kilométert tudunk menni. A következő város olyan 30-ra van. És előttünk.

• Akkor gyerünk! Ragyás ne igyál többet!

• Kokain?

• Az nem érdekel. Majd Rádiós vezet.

Pillanatok alatt elkészülnek. Nedves kézfogások, és kemény tekintetek cserélnek gazdát. Leugranak a vonatról, majd eltűnnek a töltés mögött. A lassan lenyugvó nap hosszúra rajzolja árnyékukat a távoli mezőn. A város határában megállnak, mindketten napszemüveget tolnak homlokukról az orrnyergükre. Rövidet fújtatnak.

• Autó?

• Frászt. Motor.

• Én is így gondoltam. Én vezetek.

• Bazd meg!

• A parancs az parancs.

• Bazd meg!

Óvatosan osonnak a házfalak között. A járdákon holttestek, félrefordult autók. A falakon égésnyomok, az ablakokban sötétség. Madárürülék mindenütt.

• Merre lehetünk?

• Még két utcát kell mennünk arra.

• Ott egy motor!

• Nézzük meg!

Pannónia, felújított kiadás. A tankjában még lötyög némi benzin. Felkapaszkodnak, Rádiós előre, Ragyás neki háttal. Egy övvel az üléshez szíjazza magát s megmarkolja fegyvereit. Rúgás, motorbőgés. Édes benzinszag terjeng orruk alatt. Mosolyok görbülnek, motor robban, elsüvítenek a sarok mögött.

A tér közepén szökőkút. Sikátorok hada töri meg a szeméttel teli mozaikot. Rádiós leszáll a motorról, magasra emeli a pisztolyokat. Robbanás, az égen színes tűzijátékok nyílnak. Több tucatnyi követi egymást. A fiú ismét az ülésben, lába lendül, érces fémhang bődül fel. A szél sem rezdül. Tekintetük az egyre sötétedő utcanyiladékokat fürkészi. Tenyerük izzad, izmaik kőkeményre feszülnek.

Monique az eget fürkészi.

• Kilőtték.

• Induljunk?

• Csak lassan. Nagyon lassan.

Ragyás a mellzsebéből laposüveget halász elő.

• Monique bekaphatja.

Rádiós vállat von.

• Csak gyorsan. Hallok valamit.

A férfi egy húzásra a torkába löki a pálinkát. Krákog, szeme elhomályosul. Talpak nesze a kövezeten. Az üveget félredobja, tust markol. A motor lassan elrugaszkodik, bátortalanul a tér hátsó fele felé közelít. Fék nyikorog, kerék füstöl. Éles a fordulat.

• Mi van?

• Onnan is jönnek!

Mindenhonnan gyermekek lepik el a teret. Több ezren vannak, testük majdnem mezítelen, arcuk érce végleg megbomlott. A nap utolsó fényével a levegőbe csap rikácsolásuk. Kövek zúdulnak feléjük, fegyver zaja hatolna át őrületük kakofóniáján. Megállíthatatlanok, szikláik már a jármű oldalán zörrennek. Egyikük Rádióst fejen találja, véres hajcsimbókokkal zuhan a földre. Ragyás káromkodik, kiszakítja magát, fegyverét a közeledőkre fogja. A lábuk elé soroz, s azok a felreppenő szilánkokba gyalogolnak. Ragyás köp, s feljebb emeli a fegyverét.

• Lőnek.

• Gyorsítsunk?

• Ami a csövön kifér.

Az állomás sebesen közeledik. Üres, csak felvillanó lámpák homályosítják. Fényük rezeg, foglalatukból szikrák cikáznak. Szerelő elképedve bámulja a villódzást.

• Hogyhogy?

• Ne foglalkozz vele! Angel, tömlőt!

A lány leugrik a lassuló szerelvényről, kezében vastag vászoncső remeg. Monique puhán érkezik mellé, maga is megmarkolja az egyre hosszabbodó kígyót. Rohannak. A távolból puskaropogás, és éledő gépek zaja. A levegő vibrál, a sarkok egyre elmosottabbak, lépteik zaja eltűnik a morajlásban. Ózonszag lepi körbe őket, mire a töltőállomáshoz érkeznek. Fém szorul fémhez. Hátrafordulnak, hogy intsenek. Az orrukig sem látnak már, mindent belep az alakokat formáló pára. Az állomás mozdonyai egyként hördülnek fel, a lámpák szétrobbannak. Angel hangtalanul sikolt, Monique karjába mélyeszti magát. A nő ordít.

• Indítsd! Indítsd már!

Ragyás fegyverét a földre dobja, s a nyakába kanyarítja Rádiós testét. Feszülten ugrik, készen a harcra, ha elül a sűrű lőporfüst. A földre esett motor most felbőg, akárcsak a téren álló összes autó. Kirakatok villannak fel, szerteszálló üvegdarabok érkeznek a földön fekvő holtestekre, majd befúródnak a még talpon állók lábai közé is. Merev csendben várják a folytatást. A tér elsötétül, s lecsendesül egy pillanatra. A levegőben izzó, pókhálónyi fények rajzolnak furcsa ábrákat rohanó testükre. Színek kavalkádja festi be az eget és a levegőt. Bénult gyerektestek között rohannak el, kik ámulva szemlélik a csodát. Keskeny fénynyalábok magasodnak futásuk felett, színes ívek szurkálják szembogarukat. Ragyás a fejét rázza, és ordít. Brutálisan gázol át mindenen, mi elé kerül, csizmájára vastag vérpecsétek tapadnak. A feje felett kivehetetlen alakok bontakoznak ki, mélyen búgó hang borzolja végig testüket, ahogy elhalad a semmiből jövő kivehetetlenek mellet. Az utca, amelyen rohan nem sötét többé, mindenhonnan váratlan világosság szemerkél. A világ összemosódik, lüktet és hullámzani kezd körülöttük. Porszemek tündökölnek a levegőben, az eget soha nem látott északi fény borítja be. Lassan törő erővonalak mentén habzik fel a sugárzás.

• Ragyás...

A férfi vágtat tovább. Rozsdásan robogó autók tetejére pattan fel, cipője orra minduntalan nedves szemétfelhőket köp a magasba. Az őrület gyermekeit rég elhagyta már, nyomában kialvó tűzalakja szakítja meg a semmiből érkező eleven fényeket. Izzadt haja szemébe lóg, borostája alól hangos sípolásokkal tör elő a levegő.

• Ragyás... tegyél le.

Megfordul, villogó tekintettel bámul körbe. A mindenségből érkező éledő fénynyalábok üvegként törik át testét. Élek fordulnak, színek varázsolják át magukat a szivárvány soha nem látott árnyalataiba. Az utca elkeveredni látszik a semmiből előtörő valamivel, a valóság lassú ütemben lüktetni kezd.

• Te is látod?

• Látom hát. Letennél végre?

A tömlő haragosan pumpálja az üzemanyagot, rádió recseg.

• Érzitek is?

• Csak amennyire te is Szerelő. Szinte csak bizserget. Valami ötlet?

• Siessetek már!

• Ahogy tudunk!

Angel a fénybuborékokkal teli eget bámulja, ajkai hangtalanul járnak. Monique megsimítja az arcát, szemeik összerebbennek.

• Én se tudom Édesem, de ne félj. Veled vagyok.

Az állomás kitisztult, a pára dobbanó fénypászmákkal színeződik. Akárha alakja lenne, s mégis mintha amorf pasztellként lebbenne közöttük. A ragyogás végtelen lassúsággal tisztul, mozog, majd halványul előttük. A sötét éjszakába azonban örökre belekarcolja önmagát, szürke mementóként hasít feléjük továbbra is e furcsa dinamika.

• Elég már! Gyertek!

A szerelvények kisurrannak az állomásról. A kanyar után sietve veszik fel az érkezőket. A semmiben még mindig árnyékok remegnek, s villannak néha fel, szívverésük a száguldó vonattal együtt zakatol. A padlón remegve kerülik egymás tekintetét. Szerelő görcsbe rándult kézzel löki előre a hajtókart, szemüvege alól kósza könny csillan. Szíve feszül, halántékán vére ver ütemet. Orrából keskeny vörös patak szalad alá.

A vonat robog, ritmusa megszokottan csattog a síneken. A levegőben fények villódznak, vibrálásuk idegen mintázattá állnak össze, majd oldódnak fel a semmiben. Hatalmas alakok bontakoznak ki, majd tűnnek el hirtelen, ámde el nem vesznek soha. Nyomaik belekarcolódnak a földbe, vízbe, levegőbe. A világ tágulni, s felragyogni látszik. Velük zakatol tovább.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.