Ragyás. Magas vékony férfi. Kora meghatározhatatlan, hosszú haja örökké zsíros s az arcába lóg. Bőre barnába hajló, apró mélyedésekkel és vörös foltokkal teli. Kezei eresek, mozdulatai akár az árnyék: finoman íveltek, halkak és megfoghatatlanok. Ruhája örökké viseletes, de tiszta, övén pisztoly, hátán sörétes puska fityeg. Egy pályaudvaron ül, jointot sodor magának. Közben hevesen magyaráz Rádiósnak, aki unottan támaszkodik felette, s a fél füléből kilógó fülhallgatón zenét hallgat. Lábaival halkan tipeg hozzá a hóban.

• Élő adás, nesze. Gondolkodni az már luxus? Örülhetsz, hogy Anya nem durrantotta szét azt a francosan csavaros agyadat...

Nincs válasz persze. Rádiós az előttük álló dízelmozdonyt fürkészi.

• Fasznak kellett bekapcsolva hagyni... most mindenki tudja, hogy itt vagyunk... Meg ne szólaljál má' he' !

• Most mit mondjak?

• Kő cigi?

• Kihagyom.

Ragyás szemét forgatva rágyújt. Ég felé száll a kékes marihuánafüst. Szemei szinte azonnal vérbe borulnak, köhög, köpköd és tovább zúgolódik.

• Szerencséd van hallod-e?

• Szeretlek titeket.

• Meg mi is téged - ezt mondom.

Az utolsó slukk is tüdőre kerül. Talp alatt a csikk, sárga köpet a hóban. A csatakos hajú férfi feláll, egy füles sapkát húz a fejébe.

• Gyerünk.

• Biztosan megláttak már.

• Leszarom. Ha meghalnék remélem lesz lelkiismeret furdalásod mi?!

• Biztosan.

• Na persze.

A mozdony felé indulnak. A gépezet után három ősrégi vagon van csatlakoztatva, ajtajaik tárva-nyitva, lépcsőjükön vér és hányadék összeszáradt keveréke. A peronon szemét, főleg előre készített ételek csomagolóanyagai, s rengeteg üvegcserép. Rádiós megtapogatja a combjára tűzött rugós kés gombját, majd felkapaszkodik a lépcsőkön. Az első kocsiban egy öregember áll a pókhálóra törött üvegajtó mögött. Arca ráncos és mocskos, két kezében nyitott borotva feszül. Ideges szemeivel kapkodva méregeti az érkezőket. Ragyás unottan az üveghez tarja a coltot, Rádiós félreáll. Fegyver dörren, a vénség hátrahanyatlik. Véres üvegtörmelék, s sűrűn szálló lőporfüst takarja be rongybáb testét. Előrelépnek. A kupéban rémes szemét, a földön gyermekek holttestei megcsonkítva, talán még ettek is belőlük. Körbeliheg a bűz. A falak vastagon teleírva apró, öregemberes betűkkel, az ülések felszabdalva, darabjai a térdig érő szemétbe hajítva. Óvatosan kerülgetik a kuplerájt. A szemét alól egy inas kéz nyúl fel, és megragadja a Rádiós lábát. A fiú lerázza magáról, hátrál, és egy rúgást mér a lendülő állkapcsokba. Egy idős nő hanyatlik hátra, fél karja hiányzik, arcán démoni vicsor vegyül elködösödött tekintetével. A csapzott hajú férfi némán ráemeli a pisztolyát. Az állomáson újabb lövés visszhangzik végig, a leszállni kész madarak ismét tovarebbennek a tetőkről.

• Faszom. Mennyi lehet még?

• Nem tom', remélem a dieselt nem itták meg.

• Mástól hülyék ezek.

• Csak amitől mi is.

• Ne kezd megint. Idegesít.

Átlépnek a következő vagonba. Az ajtó kitárva, a folyosó hatalmas kartonlapokkal lesötétítve. A hátulsó kijáraton szüremlik be némi fény, áttetszővé, szürke sejtelemmé téve a helyiséget. Egymásra néznek, vállat rándítanak. Ragyás lép be elsőként, s emeli magasra fegyverét, ahogy az alak eléjük ugrik. Rádiós idejében kapja el karját, miközben kipattintja az érkező orra alá kését.

• Állj!

• Mi van?

• Dinamit, te hülye!

  A sziluett hátralép, hangosan vihogni kezd, majd elszalad, át az utolsó kocsiba. Döbbenten bámulnak utána.

• Mi van???!!!

• Tele volt dinamittal, nem láttad?

• Én nem...

• Mert előbb lősz, aztán gondolkozol.

• Nem mintha te...

• Ne kezdjük megint.

• Kiment?

• Monique már leszedte volna.

• Akkor mi a faszom?

• Hátrament. Csináljunk fényt.

A széthajtott dobozok lekerülnek az ablakokról. A kocsi üres, még az üléseket is precízen eltávolították belőle. A padló tisztára seperve, a levegőben dohos leheletük csap csak zajt. Üvöltés az utolsó kocsiból. Rekedt, akár a varjúkárogás.

• Ha idejönnek megölöm!

• Ugyan kit, idióta? - szakad fel a reflex Ragyás szájából, s másik pisztolyát is kezébe veszi.

• Megölöm! Megölöm az Angyalt!

Az ajtóban egy tizenéves lány jelenik meg. Haja szőke, szemei alatt lila forradások. Nyakán húsvágó bárd feszül.

• Megölöm! Megölöm!

• Nyugodj már le! Ki a szart érdekel kit nyírsz ki?

  Rádiós megragadja a lendülő revolvert.

• Várj!

• Mi a' ?

• Nézd már meg!!!

A leány szemében rettegés. Mezítelen, teste kosz és ütésfoltokkal teli. Csontnyi térdei fázósan remegnek a hideg linóleumon. Karjain hosszú forradások, bénultan lógnak sovány teste mellett.

• Nesze baz'meg – morog Ragyás, s a ragyogó padlóra köp – Mit akarsz faszfej?

• MEGÖLÖM!!!

• Ezt már hallottuk.

• Ha kinyírod, mi is téged. Addig élsz, ameddig ő, felfogtad?

Az alak hevesen rázza a fejét. Keze megremeg a bárddal, a másikkal a lány melleit fogdozza. Visítva röhög.

• Ő az enyém! Ő az enyém! Enyém az Angyal! Takarodjatok!

Egymásra néznek, azután a leány rémült tekintetébe. Rádiós a fejét vakarja.

• Na gyerünk...

• Mi va' ?

• Húzd már le innen a seggedet, mindjárt elvágja a torkát!

• És ha az is dilis?

• Nem. Ő nem az.

• Mindig azt mondod, hogy mindenki őrült!

• Gyere már!

  Kihátrálnak, leszállnak. Felcsap ismét a krákogó vihogás.

• Ide ne gyertek többet! Megölöm! Megölöm!

• Jól van már kussoljál! - ordít idegesen a Ragyás s az állomás felé tolat, fegyverei mindvégig a vagonokra feszülnek. Ajtó csikordul, behúzódnak a váróba.

• Na most mi van?!

• Az Angyal nem dilis.

• Honnan a faszból veszed?

• Nem az és kész.

• És most mit akarsz?

  Nincs válasz. A tekintetek egymásnak feszülnek.

• Bekaphatod. Hol a bor?

Rádiós némán az ajtó mellé nyúl, felemeli az üveget, és a kezébe adja. Ragyás fogaival kitépi a dugót, és felhajtja egy szuszra.

• Eh... van cigid?

  Tűz csattan, parázs lobban. A férfi köhög.

• Azt mondod dinamit?

• Az egész testén.

• Ez egy kibaszott terrorista.

• Meg kell mentenünk.

Ragyás böfög, ismét kilép az ajtón. Ágyéka előtt babrál, sárgára festi a havat. Köpköd, morog, hátraszól.

• Ő a te francos megváltásod, mi?!

• Kérlek.

Sapka vágódik a hóba, fog csikordul. Hajtincsei az arcába hullanak, szájába keserűen tör fel a gyomorsav. Szemeit lehunyja, gondolatok köröznek. Szíve szorul, halántékán ér imádkozik. Rádiós sem szól; nem érti, de tudja miért. Azelőtt tanár volt, filozófusféle. Ma már csak a kábulatot keresi. Mindegy hol, mindegy mivel. S az Angyal, az Angyal nem halhat meg!

Ragyás sóhajt. A földre veti fegyvereit. Vizeletébe rúgja ruháit, s felemelt kézzel, libabőrrel tetovált hátát mutatva közelít a vagon felé. Csend csörren, amint fellép. Talpa alatt zörren a fagy. Furcsa foltok szikráznak a megdidergett légben, emlékképnyi porszemek csupán. Egy feleség, négy gyerek. Furcsa pózokban a földön. Tüdejükben vér, agyukban pattanó idegek. Egy férfi sikoltozik mellettük, orrából véres takony csepeg alá, fejében dübörgő hangok zaja morajlik. Halott minden, s neki mégis élnie kell. Asszonya kérte, nem tehet ellent.

A szeretet, igen a szeretet egybe tart.

S a kékre fagyott kupé hallgat. Remegő lég feszül. Fagyott árnyékok kúsznak a peronon, nem rezdülnek, ahogy a kocsik sem. Halk puffanás töri meg a szívverést, majd langyos léptek zaja. Ragyás jelenik meg az ajtóban, kezében ájult leánytest. Rádiós szalad, gyöngéden karjaiba veszi az Angyalt. Szemeik rebbennek, mosolyok záródnak.

• Szerezz ruhát.

  A fiú biccent, s karjaiban a lánnyal rohan az épület felé.

• Hé!

  Csizma sercen a hóban.

• És pálinkát is!

  Toppan a talp, reménybe borul a lélek. Angyalszárnyakon rebben tovább.

  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.