Álomból várom illan
minden sóhajom villan.
színes szánalmas várakozás
karjaidba zárva vágyakozás.
Megállok mélyen magamba
feszítem szépen agyamba.
Elsuhan újra akarva
lebeg lelkem takarva.

Szabadon szállok beljebb
felfele suhanok lejjebb.
Kinyílok ködbe mászva
meglobog könnyedén zászla.
Keményen taszít vissza
tudatom szürkeség issza.

...

Ébrednék.
Nem merek.
Üres emberek,
szűk utcák, zsúfolt terek.

Hogy törjem fel bilincsem
mikor már senkim sincsen?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.